GYAKORI KÉRDÉSEK
Telefonos, vagy e-mailes egyeztetés után akár 1 órán belül az adott címen tudunk lenni, ahol munkatársaink megkezdik a rovarfelderítést. Ezután rovar szennyeződéstől és a helység méretétől függően kb. 15- 30 percet vesz igénybe az első irtás (ez attól is függ, hogy csak permetezni kell, vagy hidegködképzéssel is ki kell egészíteni az irtást).
Sajnos a rovarok (főként ágyi poloska, csótány) házilag való irtása sokszor kudarcba fullad. Mire úgy döntünk, hogy itt az ideje szakembert hívni, addigra már sokat költhetünk felesleges irtószerekre, csapdákra. Ezekkel talán elpusztítunk néhány rovart, ám rettentően gyors szaporodásuk révén házilag, szinte lehetetlen a teljes kiirtásuk. Másrészről nagyban segítheti az újra fertőződés kialakulásának elkerülését, ha irtás előtt-után ruháit, ágyneműit magas hőfokon kimossa.
Módszereink több éves tapasztalatunknak, és szakembereink tudásanak köszönhetően mindig eredményesek. Például az ágyi poloskák sikeres kiirtása érdekében nem elég csupán mérget permetezni, hidegködképzéssel elő is kell csalogatnunk őket rejtekhelyülről. Ezt kiegészíthetjük még az ágy, fekvőhely környékén csapdákkal is. Mivel minden helyszín más, így csak helyszíni felmérés után tudjuk, hogy milyen módszert kell alkalmaznunk az adott helyen. Ezután tudunk tanácsot és pontos információt adni az irtás folyamatáról és sikerességéről.
Ez sok tényezőtől függ.
- milyen kártevőkről van szó
- milyen módszereket kell alkalmaznunk
- mekkora a rovar szennyeződés
- mekkora a fertőzött helység
Kb. 15- 30 percet vesz igénybe az első irtás. Minden esetben látnunk kell mennyire szaporodtak el a kártevők.
Hidegködképzéses fertőtlenítés után legalább 2 órán át nem tartózkodhat az érintett helységben. Ezt követően alapos szellőztetés ajánlott.
Az adott körülményeknek megfelelelően választjuk meg irtószereinket, melyek az EU áltál ellenőrzöttek, és engedélyezettek.
EU által engedélyezett vegyszerekkel dolgozunk, melyek csak közvetlen érintkezés által lehetnek ártalmasak. Az irtást követően ki kell szellőztetni a lakást, ezután a vegyszer veszélytelenné válik. Az irtás előtt minden esetben konzultálunk Önnel a potenciális veszélyekről.
Vállaljuk a kártevők által fertőzött, használhatatlanná vált bútorok elszállítását. Sokszor előfordul, hogy a fertőzött bútorokat (pl. az ágyi poloskák, ezek ürülékei, petéi által), nem tudjuk használni a továbbiakban. Ebben az esetben is segítséget tudunk nyújtani. Ezeket igény esetén hivatalos hulladéklerakóba szállítják kollégáink.
ÍGY DOLGOZUNK
Felmérés
Irtás
Tanácsadás
ÁRAK
Terület | Ár |
---|---|
1 szoba | 15.900 Ft |
2 szoba | 18.900 Ft |
3 szoba | 21.900 Ft |
4 szoba | 24.900 Ft |
5 szoba | 28.900 Ft |
Galéria | 4.000 Ft |
Hidegködképzés | 4.900 Ft |